Chapter 7

Heló mindenki! Itt vagyok, nem tűntem el, csak nem volt alkalmam írni (a szálláson nem volt wi-fi, ahol kirándultunk, pedig úgy volt beharangozva, hogy lesz) így csak most hoztam. A részről annyit, hogy ebben kezdődik némi kis erotika, remélem nem baj ^^ xx

- Egész éjszaka ápolgattam, rengetegszer mondta, hogy annyira szeret. Aztán mikor felkelt, a barátaira mordult, hogy mit keres itt a "tiniribanc".- zokogtam.- Mit rontottam el?- néztem mélyen a szemébe. Láttam gyötrelmét az arcán, amiért sírva lát. Közel egy éve élek vele, nem sokszor látott sírni eddig.
- Te semmit! Ő viszont mindent! Nem akarom, hogy a közeledben legyen! Csak összetör teljesen!- simogatta a karomat.
- Olyan jó, hogy van egy biztos pont az életemben! Annyira szeretlek, anyu!- bújtam hozzá. Testtartása megmerevedett. Rosszat mondtam volna?
- Ezt mondd még egyszer.- kérte remegő hanggal.
- Szeretlek?- próbálkoztam. Nemet intett a fejével. Ekkor rájöttem.- Anyu?- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Ó kicsim!- szorított magához.- Amióta aláírtam a papírodat, vártam, hogy így szólíts! Féltem, hogy sosem veszed rá magad!- sírta el magát. Jess sétált le a lépcsőről, most kelt fel.
- Baj van?- kérdezte, fejét kapkodva köztünk.
- Van is, meg nincs is.- mosolygott rá Miranda és magához hívta őt is.- Tudnotok kell, hogy bár nem vagytok vér a véremből, mégis ti vagytok minden nekem! És bár néha mind hozunk rossz döntéseket- itt erélyesen rám nézett.- attól még egy család vagyunk, ki kell állnunk egymásért. Olyan ez, mint a trapézartistáknak a védőháló. Talán nincs szükségük rá néha, de ha mégis, ott van, megmenti az életüket  és biztonságot nyújt nekik.- példálózott. Van ebben valami. Mindent a családomnak köszönhetek. Egy ideig még beszélgettünk, majd felmentem a húgommal filmet nézni a moziszobába. Kiválasztottuk a filmet, majd lementünk pattogatott kukoricáért és üdítőért. Miranda a nappaliban olvasott, mikor kopogtattak. Jess ugrándozott ki az ajtóig. Mosolyogva kinyitotta, majd mikor meglátta, ki áll előtte, visszacsapta.
- Jessica! Ne szórakozz, nem illendő!- korholta Miranda, fel sem nézve a könyvből.
- Hát én bizony ki nem nyitom!- fonta össze a karját. Anya sóhajtott, majd félretéve a könyvét ő maga ment ki.
- Jó napot, Miranda. Beszélhetnék Vele?- hallottam meg az oly' ismerős hangot.
- Nem vagyok biztos benne, hogy szeretném!- csóválta a fejét. - Tudod, én bíztam benned! Elhittem, mikor azt mondtad, hogy szereted és nem akarod bántani! Erre mit teszel? Totálisan megszeged az ígéreted! Az első szerelemnek szép emléknek kéne lennie, nem egy fájdalommal és csalódással fűszerezett időszaknak! Szörnyűségeket élt már meg, kijárna neki egy kis boldogság!- nézett farkasszemet szerelmemmel.
- Meg tudom adni neki a boldogságot! Csak bele kell rázódnom ebbe! Nem igazán voltam sosem egy szerelmes alkat, így együtt tanulhatnánk ki az egészet.- mosolygott bárgyún.
- Nem tudom, Harry.- ingatta a fejét.
- Engem érdekel, amit mondani akar.- mondtam félénken. Éppen, hogy csak meghallották. Ez az, tedd a dolgod, hülye tinédzser szív! Törd össze magad a lehető legjobban és szard le az agyad vészkiáltásait!
- Biztos?- kérdezte Miranda. Igazából, talán nem kéne...
- Halálosan!- feleltem. Be kéne építeni egy szűrőt az agyam és a szám közé, mert minden szart kimondok, ami csak eszembe jut.
- Rendben, akkor fáradj be!- tárta ki az ajtót Harry előtt.
- Mi lesz a filmmel?- pislogott fel rám Jess.
- Ha ezt lezavartam, megnézzük! -nyomtam egy puszit a homlokára, ő pedig elindult előttem.
- Szia Jess! Rég láttalak!- mosolygott Harry a kis csajra.
- Lefoglalt, hogy a nővéremet kínozd?- fújtatott. Alig bírtam visszafogni magam, hogy fel ne vihogjak.
- Jess...-sziszegte Miranda.
- Nem, anya! Kimondom a véleményem!- makacsolta meg magát. Harry hitetlenül nézte, ahogy vállat vonok.
- A gyerekek őszinték.-közöltem, mélyen a szemébe nézve. Azt hiszem, vette a célzást. Felsétáltunk a szobámba.
- Na?- vontam fel a szemöldököm.
- Adj még e...-kezdte.
- Egy esélyt? Hányadik lesz ez már, Harry?- nevettem kínomban.
- Nem tudom.- csóválta a fejét.- Elfogadom, ha azt mondod, hogy elcsesztem.- motyogta.
- El is cseszted! Senkiért nem tettem volna meg azt, amit érted. Egész éjszaka ott ültem melletted, hogy segítsek. Mikor Louis felhívott, hogy szükséged van rám, ott hagytam Ben-t, pedig hidd el, miatta nem kellene sírnom!- magyaráztam.- Mégis, most ahelyett, hogy vele lennék, itt vagyok és azt hallgatom, amit te próbálsz mondani.- bólogattam beszéd közben.
- Akkor ennyi? Takarodjak a közeledből?- kérdezte, miközben felállt az ágyamról. A csípőjébe markoltam és visszanyomtam az ágyra. Az ölébe ültem, szembe vele.
- Ha akarnám, sem tudnám ezt kérni tőled!- suttogtam ajkaira. Nem mozdult, türelmesen várta a következőket, ez pedig imponált nekem, nagyon! Ezek szerint tud rám várni. Finom csókot leheltem az ajkaira.
- Most viszont mennem kellene! Valamit megígértél a húgodnak. Így is kellőképp utál, nem akarom, hogy ez fokozódjon, amiért elrabolom a nővérét.- nevetett.
- Tudod mit? Tarts velünk! Szerintem el fogunk szórakozni!- néztem rá ajkamba harapva.
- Rendben, csak ne csináld ezt! Múltkor is, mikor olyan ügyesen elkezdtél valamit, nekem kellett saját kezűleg befejezni!- duzzogott. Annyira édesen csinálta.
- Sajnálom.- mondtam két csók közt.
- Tényleg?- csillant fel a szeme.
- Nem!- nevettem el magam.- Sőt, egyszer szívesen...á, mindegy.- nyeltem le a mondat végét. Nem kell tudnia. Próbálta belőlem kiszedni, de nem ment neki. Így inkább kimásztam az öléből és megkerestük a húgomat, hogy filmezzünk. Nagy nehezen megbékült azzal, hogy Harry újra velem van. Ez a leginkább ideillőbb kifejezésmód, ugyanis még mindig nem tudom, kik is vagyunk egymásnak. Miután végeztünk a filmmel, Harry és én kettesben felmentünk a szobámba. Ő levágta magát a babzsák fotelembe, én pedig elnyúltam az ölében. A tévémet kapcsolgatta, amíg meg nem állítottam egy zeneadón, ahol éppen T.Mills Stupid Boy című dala ment.
- Istenem, ez a pasi!- csúszott ki a számon.
- Miért nem az ő ölében fetrengsz?- kérdezte, játszva a sértettet.
- Mert nem ő ugrott le a színpadról, amikor meglátott!- nyújtottam rá a nyelvem. Közelített felém, majd finoman ráharapott a kinyújtott nyelvemre.
- Úgy öltögesd rám, hogy én minden bizonnyal leharapom!- közölte.
- Én meg a tiédet!- motyogtam.
- Hidd el, neked a jobb, ha a helyén marad!- suttogta farkasvigyorral, majd a nyakamhoz hajolt és végignyalt rajta.- Fogsz te még könyörögni, hogy magadon érezhesd. Itt- érintette hozzá a fülem mögötti ponthoz.- Végig itt- a nyakamon.- Itt is- a felsőm kivágásánál is végignyalt.- Ezen keresztül- simított végig a kezével a hasamon- Egészen idáig- nyúlt be a két lábam közé.
- Ha kettesben lennénk a házban, örömmel fogadnám, ha bebizonyítanád.- sóhajtoztam. A testem teljesen felhevült.
- Miért nem jó most?- hintett apró csókokat a nyakamra.
- Mert hangot adok a tetszésemnek, nagyon hangosat!- nyöszörögtem.- Nem hiszem, hogy a nevelőanyám boldogan fogadná, ha a majdnem tizenöt éves lánya az emeleten visítana egy húsz éves tinisztár nyelvétől.- túrtam a hajába. Nem sokkal később lementünk az emeletről inni egy kicsit, mikor Miranda és Jess pont öltöztek.
- Hát ti?- érdeklődtem.
- James elvisz vacsorázni. Mi úgy gondoltuk, hogy ti inkább itthon maradnátok kettesben.- motyogta Miranda bűntudatosan.
- Nem, semmi gond. Igazából pontosan így gondoljuk, ugye, Harry?- kérdeztem túlságosan boldogan.
- Bizony!- bólogatott hevesen. Ugyanarra gondoltunk mindketten. Ez csak a sors lehet! Ha megérdemled, hogy kinyaljanak, kapsz rá egy lehetőséget az égtől. Miután a többiek leléptek, mi a konyhába mentünk és -ahogy terveztük- ittunk.
- Nos, akkor áll még a dolog?- kérdezte, lenyalva ajkáról a gyümölcslevet.
- Ühm, igen, felőlem áll.- motyogtam.
- Szóval akkor kinyallak.- bólogatott.
- Úgy tűnik- feleltem. Felmentünk a szobába, mintha az időjárásról beszélgettünk volna, nem arról, hogy hagyom neki, hogy belém dugja a nyelvét. Fent kapásból levette rólam a felsőmet és eldobta. A fülem mögötti ponttól egészen a kulcscsontomig szó nélkül végigcsókolgatott.
- Tényleg elég fejlett vagy.- vigyorgott rám, miközben ajkait végighúzta a mellem azon részein, amik kilátszottak a melltartómból. Nem időzött sokáig, haladt tovább. Csókjai közepette néha játékosan megkarcolta fogával a hasam bőrét. Ajka elért a farmerem derekáig.
- Ha meggondoltad magad, most állíts le, amíg még le tudsz!- nyögte.
- Várj egy picit!- kértem.- Mondd meg, ki vagyok neked!- kértem.
- A szerelmem!- felelte. Hangjában csengett az őszinteség.- És remélem, hamarosan a barátnőm.- tette hozzá pirulva.
- Ezt akartam csak! Folytasd!- parancsoltam rá. Kipattintotta a farmerem gombját, én pedig éreztem, hogy most már nincs megállj! Pedig lassan akartam haladni, mikor megismertem.